NAPLEMENTE.

Valaminek a kezdete és valaminek a vége.

Mindig.

Túláradó színek versenye az örökmozgó felhők fogságában. A nap a rendező, a szél pedig az operatőr. Órákon keresztül tudnám nézni a naplementét. Minden nap. Varázslatos, nyugtató, szárnyalásra késztet. Barbadoson még sosem látott színekben pompázott az ég és szikrázott a nap, ahogyan befestette a felhőket és a tengert. Minden nap más volt, és mi minden nap megnéztük a tökéletes nyugati fekvésű tengerpartunkról. A víz volt türkizkék, lila, de nekem az ezüstszínben úszó formája tetszett legjobban. Ha haragos és borús volt az ég, akkor a nap sötét narancsszínűre festette a felhőket, ha tiszta volt az ég, akkor rózsaszín és lila színű naplementénk volt, ha pedig kicsit felhős, akkor tündöklő aranysubába bújtatta a nap az előtte heverésző felhők cinkosát, a selymes vizet.

SUNSET.

Something’s beginning and something’s end.

Always.

Race of overflowing colours in captivity of perpetual-motion clouds. Sun is the director, the wind is the cameraman. I could watch sunset for hours. Every day. Magical, soothing, makes you fly. The sky shined in unexprienced colours and the sun sparkled in Barbados when painting the clouds and the sea.It was different every day and we watched it every day from our perfectly located coast on the west side of the island. The water was turqoize, purple, but I liked itt he most when wearing a silver cast. If the sky was rough and gloomy then the sun painted the clouds orange, when the sky was clear then we had pink and purple sunset, and when it was partly cloudy then the sun attired the smooth water, the accomplice of the clouds laying in frint of it, in glorious golden cape.