CSAK A FIZIKA
Csütörtök esti barátnős okfejtésünk szemelvényei mentén elkezdtem tovább gondolni és fejtegetni az egyik témánkat.
Mi, nők, hajlamosak vagyunk a végzetünk felé szaladni….
Látjuk, hogy hatalmasat fogunk esni, lehet, hogy látjuk már az alagút sötét végét is, mégis beletenyerelünk könyékig olyan ügyekbe, melyekből még nehezebb a kis lelkünket tisztára csutakolni a végén.
Így van ez, ha véletlenül belebotlunk egy 40-es örök agglegénybe. Ők nem feketék, nem szürkék és pláne nem fehérek. Átlátszóak. Egyszerűen nem várnak többet az élettől, minthogy a munkájukban sikeresek legyenek és ezért elismerésben részesüljenek. Persze a testi igényeket ki kell elégíteniük, így ismerkednek, felszednek cicákat, macákat, nagyobbnál-nagyobb körméretet vásárolt borzadalmas műalkotásokat. De ha nem is szalad el ennyire a ló, akkor is általában üresfejű, semmilyen lányokkal kezdenek ki. Akikben nincs kihívás. Elvannak így, minden rossz érzés nélkül leélik az életüket is egy ilyen színvonaltalan érzelmi környezetben. Ennek az életnek persze a szexuális oldala lehet izgalmas és színvonalas a nagy számok törvénye alapján, bár – szerintem – az esetek nagy többségében pont az ellentettje teljesül. Lehet, hogy néha napján kifognak értelmes, okos, intelligens, tájékozott, szép lányokat is, de ez nem riasztja el őket attól, hogy ne úgy gondolkozzanak, ahogyan eddig. Véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy esetleg megállapodhatnának, – ha csak egy kapcsolat erejéig is – ha már kivételesen egy olyan lányt fújt útjukra a tavaszi szél, akivel még beszélgetni is lehet. Mit beszélgetni, tökéletesen szimbiózisban létezni a másikkal. Miért? Mire várnak? Még jobbra, még több „skalpra”? Vagy egyszerűen csak félnek a felelősségtől, hogy nem tudnak majd helytállni egy igazi kapcsolatban, ami nem csak egy éjszakára szól? Végül is, könnyebb ellökni valakit, mint megtartani…
Szerintetek?
JUST PHYSICS
Along the excerpts of our Thursday night female friends’ reasonings I started to go on thinking and unfolding one of our subjects.
We – women – are prone to running towards our destiny. We see that we will fall, maybe we see the dark end of the tunnel, and even so we dig ourselves deep into affairs from which it’s much harder to clean our souls at the end. This is the case when we stumble across an inveterate bachelor in his 40s. they are not black, not grey and especially not white. They are transparent. They simply don’t want anything more from life just to be successful in their professions and to gather recognition. They have to fulfill their phisical needs, of course, so they meet girls, pick up kitties, „ladies”, works of art with bigger than bigger circumference. But, if time is not so short, they make passes with empty-headed, nothing-of-a-kind girls. In whom there’s no challenge. They are all right, they live their lives without any bad feelings in a low-quality emotional environment. The sexual aspect of this life can be exciting and of high quality according to the law of large numbers, although – I think so – in most cases just the opposite happens. From time to time they may catch a smart, intelligent, informed, nice girl, but that doesn’t deter them from thinking like earlier. There’s no chance that the idea pops up in their minds that they could settle – at least for one affair – when, exceptionally, the spring wind blows a girl to their way with whom one can also converse. What converse? To live in perfect symbiosis with the other! Why? What are they waiting for? To an even better or more scalp? Or they simply are afraid of the responsibility of not being able to persist in a real relationship, which lasts more than one night? At last, it’s easier to push away someone than to keep…
What’s your opinion?
