EMLÉKEK

Egy ideje Anyukám elkezdte archiválni a régi fotókat. Rengeteg kiskori kép készült rólam, – melyik gyerekről nem – cuki képek róluk, a házasságukról, hétvégékről a nagymamámnál a baracsi háznál a rokonokkal.

Így jött, hogy kicsit elkezdtem nosztalgiázni…

Annyira jó volt a gyerekkorom, annyira boldog volt, olyan felhőtlenül vidám. Milyen jó lenne, ha még mindig azt az idilli világot élhetnénk, ahol nincsenek problémák, betegségek, szomorúság, elmúlás. Olyan jó lenne, ha tudnánk úgy nevetni, mint akkor, igazán jókedvűen. Sajnos felnőttem és ezzel az idő is múlik.

Milyen könnyű volt anno minden, milyen magától értetődően szerettem embereket, barátkoztam azzal, aki velem is barátkozott, csináltam olyan dolgokat, amik boldoggá tettek és tudtam, hogy mire vágyok. Nem tudtam ugyan, hogy merre tart az életem, de épp attól volt talán gondtalan, hogy nem is kellett még gondolnom rá. Szabad voltam. Totális ellentétben a mai énemmel. Mikor mosolygok? Úgy őszintén, jókedvűen. Talán soha. Bezárt, rab madárnak érzem magam, aki szárnyas létére fittyet hányva már inkább egy csúszó-mászóhoz hasonlít. Retteg a holnaptól, attól, hogy múlik az idő. A képeket elnézve viszont picit visszatér a szabadság, a boldogság és a derűs gyerekkor hangulata. Ha túl sok a szürkeségből, kutass fel néhány képet a múltból, biztosan vicces, picit fájdalmas, de jó lesz visszanézni.

Íme néhány fontos ember, életkép, mozzanat és pillanat a gyerekkoromból.

MEMORIES

My Mum has started to archive old photos a while ago. A lot of pictures had been made of me – of which baby not -, sweet photos of them (Mum and Dad), their marriage, weekends at my Grandma at her house at baracs with relatives.

This is how I got nostalgic…

My childhood was sooo happy, so uncloudedly joyous. How nice it would be to live in that idyllic world where there’s no problems, illnesses, sadness, fate. How good it would be to laugh how we laughed at that time, so blithely. But, alas, I’ve grown up and with that time is also getting on.

How easy everything was that time, I loved everybody necessarily, I made friends whoever made friends with me, I did things which made me happy and I knew what I longed for. I didn’t really know where my life was headed, but I was lighthearted just because I didn’t have to think about it. I was free. Just as opposed to my today self. When do I smile? Honestly, gleefully almost never. I feel like a caged bird which – despite being a bird – looks/feels like a reptile. In dread of tomorrow, and the fact that time flies. But, when looking at these pictures everything comes back a little, the freedom, the happiness, the mood of the lighthearted childhood. If you are fed up with greyness, just look up some pictures from the past, it surely will be funny, a bit painful, but it will be good to have a glance at them.

Here are some very important people, movements, moments from my childhood.