HIBA FAKTOR
Vajon minden hibánkat egyszer visszakapjuk az élettől?
Vajon azért hibázunk folyton, hogy az élet egyszercsak arconcsaphasson töményen azzal, amivel valaha egyszer megbántottunk másokat?
Azokat a pofonokat mi törvényszerűen vissza kell, hogy kapjuk, amiket másoknak adtunk? Így igazságos? Lehet, hogy nem is mindenki mással van a probléma körülöttünk, hanem saját magunkban kellene keresni a hibát. Lehet, hogy éppen annyira közel van a hiba forrása, hogy a szemünket szúrja ki és mégsem vesszük észre csak megpróbáljuk mindenki másra ráhúzni a vizes lepedőt? És mennyivel könnyebb lenne mindenki mást okolni a velünk történő negatív dolgok miatt, ha ez vezetne bármilyen megoldásra. De nem vezet általában. Persze, biztosan nem mindenki tökéletes, akivel összefújja az ember lányát a szél, de az lehet, hogy irányozottan rosszul szemeljük ki a szerintünk valamennyire potenciális hímet. Mi a baj az irányzékkal? Hol romlott el? És miért nem vesszük észre az intő jeleket már az elején? A saját jeleinket. Talán mert ki vagyunk éhezve a jóra, és ez a kényszeres boldogság keresés ront el mindent. Emiatt görgetjük bele magunkat értelmetlen kapcsolatokba, melyek tudjuk, hogy sehova nem vezetnek? Minek? Azon felül, hogy a saját lelkünket készítjük ki, lehet, hogy másokat is megbántunk. Jó embereket, akik ezt egyáltalán nem érdemlik meg… Lehet, hogy ők is csak ugyanazt a boldogságot kergetik, mint mi. Nekik pedig mi vagyunk a pofon.
Is it true that we get back every mistake we make in our lives? Wheter we always make mistakes for life to be able to confront us for every offend we commit against others? Do we have to inevitably get back every slap we gave to others? Is this fair this way? The problem may not be in everyone around us but should be found in ourselves. Maybe the source of all mistakes is as close to our eyes that we can’t realize it, but we try to stick the wet blanket on everyone else? And it would be much easier to blame everyone else because of the negative things that happen to us, if it would lead to any solution. But usually it doesn’t. Sure, sure, not everyone is perfect, whom you accidently met, but maybe we have worng eye to explore the somewhat potential male. What is wrong with the sighting? Where did it wrong? And why we don’t notice the warning signs at the beginning? Our own signs. Maybe it’s because we’re hungry for good, and this compulsive pursuit of happiness makes everything wrong. We rolling over into ourselves meaningless relationships that we are all known to lead to nowhere because of it? What for? In addition we killing our soul, we might offend others too. Offend good people who don’t deserve it at all … Maybe they were just chasing the same happiness as we do. For them we are a slap in the face.
