ANITY

ANITY

Mi az elég?

Mikor elégszünk meg azzal, ami van?

És miért nem elégszünk meg azzal a felhőtlen boldogsággal, ami hirtelen az ölünkbe hullik? Mert már szinte olyan jó, hogy hihetetlen? Vagy mert nem tartjuk magunkat érdemesnek rá? Akkor nem kéne tovább keresgélni az utat csak át kéne lépni a küszöbön? Ilyen ijesztő az a küszöb? Nem merjük elhinni hogy mi is érdemesek vagyunk rá? Miért vonzóbb egy túl bonyolult, kusza szálakon akadozó hurkot bogozgatni hosszasan, miközben megvan az esély a simulékony, tökéletes, természetes, magától értetődő, rejtett aknák nélküli sárgaköves úton vezető boldogságra? Fakírok vagyunk? Mégis meddig és minek? Azért, hogy majd visszanézve több év távlatából morzsoljuk el a könnyeinket – mondván mi lett volna, ha? Ha éppen akkor, van annyi bátorságunk és erőnk, hogy továbblépjünk, hogy nyissunk az újra és van kapacitásunk befogadni a jót, akkor nem lennénk ott még mindig, ahol a part szakad.

Piros/vörös/bordó rúzsok, grimaszoló szájak a pólómon. Itt az anyag lett megnyomva, majd utána készült el a ruha saját kézzel. A színvilághoz tökéletesen passzoló helyszínért köszönet a Pivo Bar-nak.


 

INVISIBLE TRESHOLD

 

What is enough?

 

When we settle for what we have? And why aren’t we satisfied with the cloudless happiness suddenly falling in our lap? Because it is almost so good which is incredible? Or is it because we don’t consider ourselves worthy of it? Than we no longer need to search the way, we should just step over the threshold? Is the threshold such frightening ? Do we dare to believe that we are worthy of it? Why is that too attractive to unravel a tangled thread, while it is a chance of a smooth, perfect, natural, self-evident, a „yellow stone road with no hidden mines” happiness? Are we fakirs? Still, how long and why? Looking back from years later crumble our tears – saying what would have happened if? If we have enough courage and strength to move on in that exact moment, to open up the new and we have capacity to absorb the good then we would not be there still, where the bank fails.

Red / bloody / purple lipsticks, grimacing mouths on my Tee. I printed the material in this case and then sewed the dress myself. Thanks for the perfect cirumstances to Pivo Bar.

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

KISSES by ANITY

 

Képek: PeterLendvaiPhotography

RUHA / DRESS – ANITY
TŰSARKÚ / STILETTOS – MANGO
KÖRÖMLAKK / NAILS – L’ORÉAL