MILÁNÓ

Előző posztomban már meséltem az első idei utunkról nos, íme a második. Milánó.

Nagy várakozásokkal tele indultunk útnak, hiszen azért mégiscsak Európa egyik legimpozánsabb divat fővárosa ez, Olaszország második legnagyobb városa. Sajnos az út előtt egy hétig beteg voltam, tehát nem tudtam teljes erőbedobással készülni a vakációra, de mindent beleadtam, hogy meggyógyuljak, ami részben sikerült is. Szerintem mindenki elment már Milánó mellett az autópályán, amikor az olasz tengerpartról tartott hazafelé, ahogyan én is többször. És mindenki hallott is róla, hogy sokan ide járnak vásárolni, akik megtehetik. Én is hallottam róla és mindig úgy képzeltem el, mint egy kis üvegkalickát, ami gyönyörű és méregdrága butikokkal van tele. Nem pont ilyen. Milánó szép, a Dóm lenyűgöző és hatalmas, viszont a vásárló embertömeg, ami az utcán hömpölyög felpakolva különféle világmárkákkal kicsit túl sok.

Gyanítom Milánó nem ilyen volt régen és nem ilyen akkor, amikor nincsenek leárazások éppen, így viszont tülekedő pénzeszsákokkal voltak teli a divatváros nagyobb bevásárló utcái. A kisebb, kedvesebb utcákon, ahol az igazi nagy márkák „laknak” már kevesebben voltak. Szerethetőbb is volt ettől a természetesen megfizethetetlen boltokkal színezett Via Montenapoleone látképe, vagy a Gucci és Prada pénzén felújított Gallerie Vittorio Emanuele II., melyet Milánó szalonjának is hívnak.

Iszonyú multikulti olvasztótégely ez a város, minden nemzetiség megtalálható itt. A divathetek alatt nyilván bátrabban bújnak elő a fashionisták, de most is akadt néhány említésre, vagy éppen fényképre méltó alak. Az olaszok egyébként is elegánsak és tudnak, mernek öltözködni, viszont Milánóban valahogy elvesztek a sok külföldi arc között, a színes forgatagban. Milánó, nem laknék itt, veled.

A Navigli nevű művész negyed, tele kicsi, neve nincs üzletekkel, grafittikkel a falakon és helyes trattoriákkal sokkal közelebb állt a szívemhez, mint a belváros. Sétatávra van minden, kb. maximum 1 km-t sétáltunk 1-1 látnivaló között.

Ami szuper, az az aperitivo, melyet majdnem minden bárban lehetőség nyílik kipróbálni. A happy hour-nak is hívott időszakot általában 17.00 és 20.30 tartják, ami azt jelenti, hogy ha egy bárban/pékségben kérsz egy pohár alkoholos valamit, akkor mellé korlátlanul és bármeddig eheted ezen időintervallum alatt a pulton kihelyezett pizza falatokat, szendvicseket, magokat, rágcsálnivalót, stb.

A pékségek és a reggeli kávé kultúra zseniális. Imádom, ahogyan bedobnak egy feketét a legközelebbi pékségben vagy kávézóban az olaszok és ahogyan Tortelli-t esznek hozzá, ami mellesleg mennyei. Nekünk több időnk volt, tehát minden reggel leültünk és megreggeliztünk, miközben néztük a nyüzsgést.

Persze, persze, méltán kérdezhetnétek, nyilván vásároltam. Az olasz bőr és az olasz cipő egy olyan kombináció, amit nem szabad kihagyni, ha olaszhonban jár az ember lánya. Nos, egy régen áhított csizmára sikerült lecsapni, amiért – nem viccelek – az egész várost felbolygattuk. De megérte! J

Amit még nem érdemes kihagyni, az rád köszön minden sarkon. A KIKO kozmetikumok jó minőségű, mégis elfogadható áron kínálnak megannyi színt, textúrát, kiszerelést, melyre az ember sminkelni szerető lánya vágyhat. Ja, és persze abszolút hazai!

Az outfit fotózás itt elmaradt, tekintve, hogy még azért beteg voltam. Nem divatoztam egyáltalán, mindhárom nap alatt úgy néztem ki, mint egy eszkimó.

Mindenképpen egyél:

Tortelli – vaníliás krémmel töltött képviselőfánkszerű süti
Ossobucco – A borjú hátsó lábszára, melyet kereszt irányban szeletelnek, így velő dúsítja a mártást, a hús pedig elképesztően omlós lesz.
Risotto alla Milanese – sárfányos rizottó
utcai sültkrumpli

MILANO

In my previous post I wrote about our first trip of the year. Now here’s the second. Milano.

We’ve started our trip with great expectations as the city is one of the most imposing fashion capitals, and the second biggest city in Italy. Regrettably I was ill for a week before travelling so I couldn’t get fully prepared to this mini-holiday, but I did my best to get better which I had partly success with. I think everybody passed Milano on the highway when travelling to or from the seaside, as I did several times. And everybody heard that whoever can afford it goes shopping there. I’ve also heard about it and I imagined it as a glass house full of beautiful and awfully expensive boutiques. In reality it’s not like that. Milano is nice, the Dome is impressive and immerse, but the multitude of shoppers flowing up and down on the streets fully packed with articles of world famous brands is a bit too much.

I presume Milano was not like that in older times and is not like that when there are no season-end sales, but now the fashion city’s bigger shopping streets were full of scuffling rich boys/girls. The smaller, nicer streets – where the real „big shot” brands live – were less crowded. The view of the Via Montenapoleone – scattered with priceless shops was more likable, so was Galleria Vittorio Emanuelle II – renewed from the sponsorship of Prada and Gucci – which is called „The Salon of Milano”.

This city is an enormous multicultural melting pot, every stem can be found here. During the fashion weeks the fashionists come to the light more bravely, but even now there were some interesting figures worth mentioning or worth taking a photo of. Italians can and dare to dress elegantly, but in Milano they’ve disappeared among the foreign faces in this colourful vortex. Milano, I wouldn’t live here, with you.

The Navigli artist quarter – full of small, no-name shops, grafittis on the walls and nice little trattorias – is much closer to my heart than the downtown. Everything is within walking distance, we walked a maximum of 1 km between the sights.

There’s one super thing called „aperitivo” which is available almost every bar. This period, also called happy hour, is between 5-8.30 p.m., and means that in the bar/bakery with ordering any alcoholic drink one can taste „bottomless” pizza bits, snacks, mini sandwiches, etc. from the bar.

Bakeries and the morning coffee culture is brilliant. I love the way how the Italians drink a coffee in the closest bakery and have a Tortelli, which is heavenly, by the way. We had more time, so we sat down and had breakfast every morning while watching the bustle.

Yes, you could rightly ask what I bought. Italian leather and Italian shoes is a combination that shouldn’t be missed when in Italy. So, I managed to catch a pair of long-yearned boots for which we – I’m not kidding – we explored the whole city. But it was worth it!

There’s one more thing that shouldn’t be missed and it comes across at every corner. The KIKO cosmetics offer multitudes of colours, textures and SKUs in good quality on a reasonable price, everything a make-up lover girl can wish. And everything is Italian, of course.

We skipped the outfit shoot this time as I was ill. I didn’t wear any fasionable items, I looked like an eskimo all three days.

What you should taste:

Tortelli – Eclair-like cake stuffed with custard
Ossobucco – Milanese speciality of cross-cut veal shanks braised with vegetables, white wine and broth.
Risotto alla Milanese – Creamy rice dish with saffron and parmesan.
French fries on the street